Németország, Schwartzwald, egy kis félreeső részén, egy kastélyra pillantunk. A legfelső kis szobából nevetgélés szűrődik ki. Két fiatal felnőtt lány ül az ágyon, az egyik szőke, csodás hálóinget visel, ő Mary, a másik vörös hajú, szobalány ruhában, az ő neve Lora.
Itt kivételesen nem a „hercegnőről” van szó, hanem a
szolgálólányról. Loráról.
Együtt nőttek fel, ismerik egymást mióta az eszüket tudják. Lora
szülei is ezt a családot szolgálták. A lány feladata, hogy a család egyetlen kislányát
szórakoztassa és szolgálja.
- Mond csak Lora mit húzzak fel ma? – kérdi Mary.
- Hmmm… Csodásan süt a nap kint, szép az idő. – mondja miközben
Mary haján egy utolsó csavarást végez és feltűzi. – Valami világos, térdig érő
ruhára gondoltam.
Már pattan is fel Lora, s rohan a ruhásszekrényhez és válogat, míg
meg nem találja a megfelelőt, s felölti Maryre.
- Nos? Milyen? – kérdi Lora gyönyörködve.
- Csodálatos Lora, mint mindig. – mosolyognak egymásra.
- Mit szólnál egy kis sétához a szabadban? – igazít még párat Mary
ruháján.
- Szerintem jó ötlet. Mivel anyuék megint elutaztak nincs dolgom. –
vonja meg vállát Mary.
Kimennek az óriási
birtokra, ami tele van formára vágott sövényekkel, s szökőkutak csobogása
telíti be a csendes légkört.
- Olyan csendben vagy Lora, talán valami baj van? – kéri Mary
összevont szemöldökkel.
- Csak… olyan furcsát álmodtam, nem hagy nyugodni. – sóhajt nagyot
Lora.
Leülnek az egyik szökőkút szélére.
- Meséld el mi az ami így furkál a fejedben. – mosolyog Mary.
- Jaj… hol is kezdjem…. – dörzsöli Lora a homlokát.
- Mondjuk az elején – nevet Mary.
Lora arcán halvány mosoly jelenik meg, majd arca ismét
elkomorodik, mikor a fura álmára koncentrál. Fél elmesélni, hátha bolondnak
nézik.
- Azt…. khm… azt álmodtam, hogy egy férfi és én…. – arca a
zavartól elpirul – Hát… nos… hogy ő és én, együtt járunk, szerelmesek vagyunk.
De még életemben nem láttam azt a személyt akivel álmodtam…
Mary arca is elkomolyodik ahogy Lora meséli az álmát, majd
gondolkodni kezd.
- Ugye nem mondtam rosszat? – kérdi ijedten Lora.
- Jajj drága Lorám, dehogy is, csak gondolkodom… hogy nézett ki az
illető?
- Ohh… csodálatos férfi volt…. szemei tengerkék színűek voltak,
pompáztak a fényben, elbűvöltek teljesen. Mosolya lágy és megnyugtató, haja
barna mint a gesztenye, ápolt és határozott megjelenése volt. – áradozik Lora.
- Igen helyes férfi lehet. Te bele estél teljesen kedvesem! –
kuncog Mary.
- Ohh… - pirul el teljesen Lora. – De hisz csak álmaimban él…
- Az nem olyan biztos, szerintem valahol a világban él ez a
személy… - mereng el Mary.
- Csak tudnám hol…. – szomorodik el a szolgáló, majd felkapja a
fejét. – Ohhh kedves Mary, ne gondold hogy itt hagynálak.
Mary nem szól csak elmerengve néz maga elé. Majd sóhajt egy
nagyot.
- Lora… régóta szolgálsz engem, és jó barátném voltál mindvégig,
nem kívánhattam volna jobbat az életben, de felnőttem, s nincs már
pátyolgatásra szükségem. Ezennel szabad utat adok neked, keresd meg szíved választottját,
s éljetek boldogan.
- De…Mary… Nem tehetem, ide születtem, idáig szolgáltalak, s
megfogadtam, hogy míg élek ezt is teszem! – könnyek szöknek Lora szemébe.
- Tudom kedvesem. De felmentelek szolgálataid alól. – simít végig
Lora arcán. – Támogatni foglak utadon, járd be a világot, keresd meg a férfit.
Hisz, szinte minden nyelvet ismersz, ügyes vagy és szorgos. De egyet
megkövetelek tőled!
- Bármit Mary. Bármit. – szipog halkan Lora.
- Bárhová mész is s pihensz meg, írsz nekem egy levelet!
- Természetes… - mosolyodik el Lora.
- De most pakoljunk, lassan indulsz? – kel fel Mary.
- De…máris? a
- Máris! Hosszú út áll előtted kedvesem. – húzza fel Lorát.
Mosolyogva és nevetgélve befutnak a kastélyba, egyenesen Lora
szobájába és mindent becsomagolnak, amit csak találnak.
- Köszönöm, hogy segítesz… - motyogja a könnyei mögül Lora.
- Eddig te segítetted az életemet, hát ideje visszaadnom amit
kaptam. – Mary szemei is kezdenek könnyekben úszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése